Bizonytalan a tapolcai kórház jövője, mivel az üzemeltető Medisyst Kft. és a tulajdonos önkormányzat nem tud megegyezni az elszámolásról.
2010. április 07. 11:42
p
0
0
0
Mentés
A kórház jövőjének bizonytalanságát az okozza, hogy az önkormányzat egyik cége venné át a vezetést, de a az orvosi eszközök - melyek szükségesek a működési engedélyhez - a Medisyst kezében vannak. A Kft. még tavaly ősszel jelezte, hogy három év leteltével felbontja a 30 évre szóló működtetési szerződést. A Medisyst hasonló lépést tett Mezőtúron és Körmenden is, ahol még tart az elszámolási vita. Az átadás zökkenőmentes lezajlását az akadályozza, hogy a magáncég beruházásai ellenértékét (mintegy 500 millió forintot) szeretné megkapni, amit az önkormányzat nem akar kifizetni.
Császár László, Tapolca fideszes polgármestere elmondása szerint a Medisyst követelését a város nem tartja jogosnak, az önkormányzat testülete szerint legfeljebb 150–200 millió forint járna a távozó cégnek. Szerinte az álláspontok olyan távol állnak egymástól, hogy a vitát már csak bíróságon lehet eldönteni. Németh Attila, a Medisyst ügyvezetője szerint erről még korai beszélni.
Bujdosó László regionális tiszti főorvos április 6-i hatállyal megvonta a Medisyst Kft.-től a működtetési engedélyt, egyelőre nem jogerősen. Ha a feleknek a jogerőre emelkedésig sem sikerül megegyezniük, akkor az országos tiszti főorvos kihirdetheti az úgynevezett egészségügyi katasztrófahelyzetet, és annak megfelelően járhat el.
Takács Pétert, a János Kórház korábbi igazgatóját, egyben a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárát kérdezték az egészségügy jelenlegi állapotáról és a legfontosabb eredményekről.